Bemutatkozás


Több, mint 15 éve foglalkozom természetgyógyászattal, az alternatív, komplementer medicinákkal.

Vegyészmérnökként, kutatás-fejlesztésben dolgoztam, ahol betekintést nyertem a gyógyszerek előállításában, és tapasztaltam a kemikáliák káros hatásait, mellékhatásait.

2008-2009-ben szakmai képzéseket végeztem, majd vizsgákat tettem az ETI-ben, mint reflexológus, fitoterapeuta, fülakupuktúrás addigtológus és akupresszőr. 

Lehetőségem nyílt, hogy Pekingben részt vegyek egy HKO tanfolyamon, ahol eredeti környezetben, több generációs kínai orvosi múlttal rendelkező terapeuták munkásságát figyelhettem meg.

Szakmai gyakorlatomat Dr. Erőy Ajándok és Prof. Dr. Török Szilveszter rendelőjében szereztem, ahol közel 8 évet dolgoztam.

2018-ban megismerkedtem Gilbert Renaud munkásságával, illetve a Recall Healing módszerrel, amelyek a betegségek lelki okait tárja fel, vizsgálja.

Célom, hogy minél több embernek tudjak segíteni, megosztani tapasztalatom, életüket komfortosabbá tenni úgy, hogy a tüneteknek a valódi okait tárjuk fel.  Az embert holisztikus szemlélettel, teljes egészében nézve vizsgálom, kutatom a probléma forrását. Hiszem, hogy az évek alatt szerzett gyakorlatom, tapasztalataim, sikereim segítenek elvezetni pácienseimet a problémák megoldásához.

Forduljon hozzám bizalommal!

Várom szeretettel a gyógyulni vágyó pácienseket!